MŰVÉSZETTERÁPIA
A művészetterápia egy ún. nonvebrális terápia, ahol nem megbeszéljük a lelki problémáinkat, hanem – művészeti ágtól függően – kitáncoljuk, kizenéljük, kirajzoljuk magunkból az aktuális problémáinkat, elakadásainkat. A szűkebb értelemben vett művészetterápia tulajdonképpen képzőművészet terápia, ahol rajzolunk, festünk, agyagozunk, stb. Az egyéb művészetterápiás ágak elnevezéseiben általában benne van az adott művészeti ág is, pl. zeneterápia, táncterápia.
Eszközök, módszerek: Ha valamilyen problémánkkal elmegyünk egy hagyományos pszichoterápiára, ott megbeszéljük, átbeszéljük a szakemberrel a gondunkat, bajunkat. A művészetterápiában más történik. Mindenfajta művészetterápiás ág arra törekszik, hogy a szavakon, a racionális gondolkodásunkon, logikánkon túl (amik a bal agyféltekénkhez kötődnek) az érzékeinket, érzelmeinket, tudatalatti lelki tartalmainkat szólítsa meg (ami a jobb agyféltekéhez köthető). Én képzőművészet-terápiával foglalkozom, ezen belül is az Antalfai Márta által kidolgozott ún. Katarzisz Komplex Művészetterápiával. Sokféle művészeszközt használunk: akvarellfestékkel, olajpasztellel, agyaggal, színes ceruzával, szénnel, tussal szoktunk dolgozni, illetve montázst és kollázst is szoktunk készíteni. Minden egyes technikának más-más hatása van. Nemcsak alkotunk, hanem relaxálunk, zenét, verset, szépirodalmat hallgatunk, majd az ezek hatására bennünk megjelenő belső képekkel dolgozunk. Nagyon fontos eleme a módszernek, hogy az évkörre épül. Az évkörrel haladva felismerünk egy alapmintázatot: születés, virágzás, hervadás, újjászületés, folyamatos változás. Ahogy a természetben zajlik ez, úgy az emberi életben is megfigyelhető. Ha rá tudunk hangolódni erre a ciklikusságra, az ad egyfajta keretet, biztonságérzetet az életünkben. Éppen ezért minden foglalkozást úgy kezdünk, hogy ráhangolódunk az aktuális természeti időszakra, az adott hónapra, az aktuális ünnepeinkre, a természetben zajló változásokra, illetve az emberi lélekre gyakorolt hatására.
Nagyon-nagyon fontos hangsúlyozni, hogy a művészetterápia nem művészképzés! Nem művészi alkotások létrehozása a célunk. A foglalkozásokon való részvétel nem igényel sem rajztudást, sem rajz vagy festő tehetséget. A színekkel, formákkal dolgozunk. Hívószavunk: „Játsszunk a formákkal és a színekkel!” Ez a módszer a minden emberben meglévő, teremtő, alkotó képességre épül. Nagyon sokan nem tudják, hogy a bennünk lévő alkotóerő velünk született, és megjelenésre, megnyilvánulásra törekszik. Keresi a szépséget, a harmóniát. A mások alkotásaiban való gyönyörködés mellett az is fontos számunkra, hogy mi is ki tudjuk fejezni azt, ami a lelkünkben van, ha csak néhány ecsetvonásban, vagy színfoltban, pacában is. Mindez nagyon üdítő, örömet adó, lélekemelő tevékenység. Ez a módszer – a már említett többi elemével együtt hatva - beindít egyfajta lelki dinamikát, lelki anyagcserét. Befogadom a természeti változásokat, a verset, a zenét, majd az ennek hatására keletkező belső képeket megjelenítem az alkotásban, ami megint csak visszahat rám.
Nagyon fontos ezeken a foglalkozásokon a csoport megtartó és visszajelző szerepe is. Mindig reflektálunk egymás alkotásaira is. Itt nem kritizálásról van szó, sőt, az kimondottan tilos. Arról beszélünk, hogy bennünk milyen érzelmeket, gondolatokat hív elő a másik alkotása. Érzelmeket, gondolatokat adunk hozzá a másik művéhez, ez pedig sokszor teljesen újszerű felismerésekhez juttatja hozzá az alkotót.
A művészetterápia jótékony hatásai: Mindenképpen beindul egyfajta lelki dinamika, mégpedig kétirányú. Egyrészt befogadjuk a verset, a prózát, a zenét, másrészt pedig az ezáltal bennük létrejövő képeket alkotásban kifejezzük, amely viszont kívülről fog visszahatni ránk. A résztvevő már az első alkalommal átéli a relaxáció, a zene, a vers és az azt követő alkotás jótékony hatásait, az örömet, az alkotás élményét, a kikapcsolódást a hétköznapokból, biztosan kap új felismeréseket önmagáról, illetve a csoporttagok és a művészetterapeuta visszajelzései is hozhatnak új nézőpontokat, felszabadíthatnak elakadásokat, beindíthatnak változásokat.
Mindazonáltal a Katarzisz Komplex Művészetterápia tulajdonképpen egy hosszabb folyamat. A hatását akkor tudja kiváltani, ha az ember elkötelezi magát egy hosszabb tanfolyamon való részvételre. Általában kéthetente, havonta tartunk foglalkozásokat egy csoportnak. Ahogy az elnevezésben is benne van: katarzisélményt igyekszünk létrehozni, ennek pedig különböző fázisai vannak, illetve az alkotáshoz is különböző eszközöket használunk. A folyamat során nagyon mélyre jutunk önmagunkba, és az ott talált lelki tartalmak felszínre hozása, és megjelenítése az alkotásban, majd ezek megbeszélése akár saját felismerés alapján, akár a csoporttagok visszajelzése alapján valódi katarzisélményekhez, új felismerésekhez, új nézőpontokhoz segíti a résztvevőt. Ez az eredmény pedig mindig nagyon megérinti az embereket. Hosszabb távon célunk az önismeret elmélyítése, a testi-lelki rekreáció, gyógyulás, és nem utolsó sorban a kikapcsolódás, kreativitásunk felszabadítása, a bennünk élő alkotó felismerése és megélése.
Kompetenciahatárok: Egészségvédő és egészségfejlesztő művészetterapeutaként valamint mentálhigiénésként is én alapvetően lelkileg egészséges emberekkel foglalkozhatok, vagyis akiknek nincs komoly pszichológiai, pszichiátriai problémájuk (Pl. Pszichoterápiát, gyógyszeres kezelést igénylő súlyos depresszió, pánikbetegség, pszichiátriai betegségek). A művészetterápia elnevezése ellenére nem terápia, nem gyógyító módszer, nem helyettesít semmiféle gyógyászati kezelést és ellátást.
Facebook oldalam ITT található.