2025 ŐSZI ÉS ÉV VÉGI PROGRAMOK A NŐALELKIERŐD ALKOTÓKUCKÓBAN

Két fő programcsoportot kínálok Nektek ebben az évadban. Az egyik az ún. Öröm-Alkotás programcsoport (ezen belül mandalafestés illetve selyemfestés), a másik pedig a művészetterápiás programok.
ÖRÖM-ALKOTÁS (Art' mindfulnes) PROGRAMOK*:
- Mandalafestés selyemre, 3 órás program, felnőtt hölgyeknek
- Bevezetés a selyemfestésbe: A/3 méretű selyemkép festés, 4 órás program, felnőtt hölgyeknek
- Batikolás selyemre (kendő vagy sál), 2 órás program, felnőtt hölgyek számára
- Haladóknak: selyemkendő festés kontúr technikával és különböző effektekkel, 4 órás program, felnőtt hölgyek számára
Az egyes programokról, a programok időpontjairól és a részvételi feltételekről részletesen lejjebb olvashatsz.
MŰVÉSZETTERÁPIÁS PROGRAMOK: Dr. Antalfai Márta nevével fémjelzett művészetterápiás módszer, amelyről részletesebben itt olvashatsz. FIGYELEM! Már csak idén van lehetőséged van egy-egy alkalommal eljönni és belekóstolni a művészetterápiás foglalkozásokba. Jövőre már csak több alkalmas elköteleződést igénylő, hosszabb időn át tartó, zárt csoportok indulnak. A művészetterápiás program részleteiről és a részvételi feltételekről lejjebb olvashatsz.
* MIT JELENT AZ ÖRÖM-ALKOTÁS (ART' MINDFULNESS) PROGRAM?
Felnőtt hölgyek számára kidolgozott és felépített „art' mindfulness", azaz a kreatív alkotás örömére és sikeréléményére épülő, stresszoldó, feltöltő, kikapcsoló csoportos, művészetterápiás jellegű programok.
A mindfulness lényege az "itt és mostban" levés, a tudatos önmagunkra figyelés, belső hangunk meghallása és belső egyensúlyunk, harmóniánk megtalálása. A mindfulness különböző eszközöket kínál ehhez (pl. légzőgyakorlatok, éberség gyakorlatok, meditáció, relaxáció, vizualizácó, stb.), ezen gyakorlatok egyike a kreatív alkotó folyamattal elért ún. flow (áramlás) élményre épülő art' mindfulness, amely gyakorlatilg a kreatív alkotó tevékenység és a tudatos jelenlét összekötése.
Kevesen tudják, hogy a mindfulness nemcsak a különböző jelenlét gyakorlatokról és a tudatosságról szól, hanem egy másik nagyon fontos pillére a szerető kedvesség önmagunk- és embertársaink felé. Mentálhigiénés szakemberként, life coachként és képzésben lévő mindfulness coachként kiemelt célom, hogy az Öröm-Alkotás programokon olyan légkört teremtsek, amelyben a mindfulness ezen alapelvét is messzemenően figyelembe vesszük. Ezeken a foglalkozásokon nemcsak az alkotó folyamaton van a hangsúly, hanem kiemelt cél, hogy oldjuk a stresszt, ellazuljunk, megnyugodjunk, és a szerető kedvességet is megteremtjük önmagunk és egymás iránt is. Mentálhigiénés szakemberként és life coacként is az ún. Carl Rogers-i személyközpontú szemléletet képviselem, amelynek alapelvei az ítélkezésmentesség, értő figyelem egymás iránt, az empátia és az elfogadás. Programjaimat mindig ezzel a szemlélettel vezetem. Itt nem kell tökéleteset alkotnod, senki nem fogja megítélni sem az alkotásodat sem a képességeidet, az általam alkalmazott módszer nem igényel semmiféle rajz és festés tudást, csak alkotókedvet. Nem is magán az elkészült alkotáson, hanem magán az alkotási folyamaton van a hangsúly. Ezért is jellemzi ezeket a programokat mindig a meleg, elfogadó, családias légkör és az inspiratív, vidám hangulat. Az Öröm-Alkotás programokon belül változatos programok közül lehet választani, ilyenek például a selyemképfestés, selyem mandala festés, selyem kendő és sál batikolás, mandalafestés különböző technikákkal.
AZ EGYES PROGRAMOKRÓL ÉS A RÉSZVÉTELI FELTÉTELEKRŐL RÉSZLETESEN ITT OLVASHATSZ, ILLETVE MEGTALÁLOD ŐKET A NőALELKIERŐD ALKOTÓKUCKÓ FACEBOOK OLDALÁN IS:
MANDALAFESTÉS SELYEMRE, 3 ÓRÁS ÖRÖM-ALKOTÁS (ART' MINDFULNESS) PROGRAM, FELNŐTT HÖLGYEKNEK

A foglalkozás 3 órás időtartamú, 17:00 órától 20:00 óráig tart.
Aktuális időpontok:
2025. szeptember 18. csütörtök, 17:00 - 20:00
2025. november 13. csütörtök, 17:00 - 20:00
Helyszín: NŐaLelkierőd Alkotókuckó 2230 Gyömrő, Bethlen Gábor utca 1/A
Ára: 12.000 Ft, amely az összes anyagköltséget és az óradíjat is tartalmazza. Az Alkotókuckóban kis teakonyha is van, ahol kávét, teát díjmentesen fogyaszthatsz.
Jelentkezés a Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát. e-mail címen. Jelentkezésedben kérlek adj meg telefonszámot és lakcímet. Az adatkezelésről szóló jogszabályok alapján tájékoztatlak, hogy a telefonszámod ahhoz kell, hogy esetleges változás esetén gyorsan el tudjalak érni, a lakcímed pedig a számla kiállításához. Adataid kizárólag ehhez kellenek, azokat a továbbiakban nem kezelem, nem tárolom. Válaszomban megadom a számlaszámomat, amelyre át kell utalnod a foglalkozás díját. A jelentkezésed és a helyfoglalásod a foglalkozás díjának számlámra történő megérkezésével válik érvényessé, amelyet számlával visszaigazolok. Jelentkezési határidő: Legkésőbb 4 nappal a foglalkozás előtt.
Lemondási feltételek: Amennyiben már átutaltad a díjat és mégsem tudsz eljönni, a díj 70%-át tudom visszautalni. A foglalkozás időpontja előtti 48 órán belüli lemondás esetén azonban csak 10%-ot tudok visszautalni. Amennyiben valamilyen nem várt okból nekem kell lemondanom a foglalkozást, természetesen a teljes díjat haladéktalanul visszautalom.
Miről szól és hogyan zajlik ez a foglalkozás? Itt van az ősz. Bár az indián nyár még velünk van, de egyre rövidebbek a nappalok és hosszabbak az esték. Vigyünk ragyogó színeket és fényeket ezekbe az estékbe! A selymet nem véletlenül hívják a szövetek királynőjének. Önmagában is gyönyörű fénye van, de ha selyemfestéket viszünk rá, ragyogó színeket kapunk. A festék nagyon könnyen fut a selyemszöveten, ezért nagyon könnyű különböző színátmeneteket létrehozni az anyagon. Rendkívül látványos és szórakoztató technika. Gyere, és próbáld ki!
A programot a megérkezés után mindig egy kis elcsendesedéssel, rövid relaxációval kezdjük. Ezt követi az alkotás szakasza. Ezen a foglalkozáson egy 25 cm átmérőjű, kerek keretre felfeszített selyemre festhetsz mandalát. A mintát előre felrajzolom és kikontúrozom, neked csak meg kell festened. Ne ijedj meg, semmiféle rajz- és festő előképzettség vagy tudás, tehetség nem szükséges. Az alkotás teljes folyamatán végigkísérlek, közösen fogunk dolgozni, én is festem a saját mandalámat, látni fogod, hogy mit csinálok. A sikerélményedet pedig garantálom. A festés után, ha szeretnéd, damilra fűzzük az elkészített mandalát, hogy otthonodban fel tudd akasztani a falra. (Ablakba nem ajánlom, mert a selymet kiszívja a folyamatos napfény).
A foglalkozásnak hármas célja van: Egyrészt a kikapcsolódás, feltöltődés, találkozás belső középpontunkkal, jelenbe kerülés, lelki egyensúlyunk/harmóniánk megtalálása, ez az ún. Art’ mindfulness. Másrészt a kreatív energiáink, alkotóerőnk megmozgatása, a sikerélmény megtapasztalása az alkotásban. Harmadrészt egy olyan egyedi alkotás létrehozása, amelyre büszke lehetsz, méltó dísze lehet lakásodnak, vagy ajándékba is adhatod.
Ha felkeltette az érdeklődésedet a program, jelentkezz! Szeretettel várlak.
BEVEZETÉS A SELYEMFESTÉSBE: SELYEMKÉP FESTÉS (ART'MINDFULNESS), 4 ÓRÁS PROGRAM, FELNŐTT HÖLGYEK SZÁMÁRA

A foglalkozás 4 órás időtartamú, 16:00 órától 20:00 óráig tart.
Aktuális időpontok:
2025. október 02. csütörtök, 16:00 - 20:00
2025. november 27. csütörtök, 16:00 - 20:00
Helyszín: NŐaLelkierőd Alkotókuckó 2230 Gyömrő, Bethlen Gábor utca 1/A
Ára: 14.000 Ft, amely az összes anyagköltséget és az óradíjat is tartalmazza. Az Alkotókuckóban kis teakonyha is van, ahol kávét, teát díjmentesen fogyaszthatsz.
Jelentkezés a Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát. e-mail címen. Jelentkezésedben kérlek adj meg telefonszámot és lakcímet. Az adatkezelésről szóló jogszabályok alapján tájékoztatlak, hogy a telefonszámod ahhoz kell, hogy esetleges változás esetén gyorsan el tudjalak érni, a lakcímed pedig a számla kiállításához. Adataid kizárólag ehhez kellenek, azokat a továbbiakban nem kezelem, nem tárolom. Válaszomban megadom a számlaszámomat, amelyre át kell utalnod a foglalkozás díját. A jelentkezésed és a helyfoglalásod a foglalkozás díjának számlámra történő megérkezésével válik érvényessé, amelyet számlával visszaigazolok. Jelentkezési határidő: Legkésőbb 4 nappal a foglalkozás előtt.
Lemondási feltételek: Amennyiben már átutaltad a díjat és mégsem tudsz eljönni, a díj 70%-át tudom visszautalni. A foglalkozás időpontja előtti 48 órán belüli lemondás esetén azonban csak 10%-ot tudok visszautalni. Abban a nem várt esetben, ha nekem kell lemondanom a foglalkozást, természetesen a teljes díjat haladéktalanul visszautalom.
Miről szól és hogyan zajlik ez a foglalkozás? Itt van az ősz. Bár az indián nyár még velünk van, de egyre rövidebbek a nappalok és hosszabbak az esték. Vigyünk ragyogó színeket és fényeket ezekbe az estékbe! A selymet nem véletlenül hívják a szövetek királynőjének. Önmagában is gyönyörű fénye van, de ha selyemfestéket viszünk rá, ragyogó színeket kapunk. A festék nagyon könnyen fut a selyemszöveten, ezért nagyon könnyű különböző színátmeneteket létrehozni az anyagon. Rendkívül látványos és szórakoztató technika. Gyere, és próbáld ki! A programot a megérkezés után mindig egy kis elcsendesedéssel, rövid relaxációval kezdjük. Ezt követi az alkotás szakasza. Ezen a foglalkozáson egy A/3 méretű selyemképet fogunk megfesteni, amit úgy terveztem meg, hogy kipróbálhasd rajta a selyemfestés alapvető technikáit. Ezek a festés száraz alapon, festés nedves alapon, effektek létrehozása vízzel és sóval, kontúrozós technika. Ne ijedj meg, semmiféle rajz- és festő előképzettség vagy tudás, tehetség nem szükséges. Az alkotás teljes folyamatán végig kísérlek, közösen fogunk dolgozni, én is festem a saját képemet, látni fogod, hogy mit csinálok. A sikerélményedet pedig garantálom. A festés után habkartonra feszítjük az elkészített képet és ellátjuk egy akasztóval, hogy otthonodban ki tudd tenni a falra, ha szeretnéd, de akár ajándékba is adhatod.
A foglalkozásnak hármas célja van: Egyrészt a kikapcsolódás, feltöltődés, találkozás belső középpontunkkal, jelenbe kerülés, lelki egyensúlyunk/harmóniánk megtalálása, ez az ún. Art’ mindfulness. Másrészt a kreatív energiáink, alkotóerőnk megmozgatása, a sikerélmény megtapasztalása az alkotásban. Harmadrészt egy olyan egyedi alkotás létrehozása, amelyre büszke lehetsz, méltó dísze lehet lakásodnak, vagy ajándékba is adhatod.
Ha a program felkeltette az érdeklődésedet, jelentkezz! Szeretettel várlak!
BATIKOLÁS SELYEMRE – 2 ÓRÁS FOGLALKOZÁS, FELNŐTT HÖLGYEKNEK

A foglalkozás 2 órás időtartamú, 17:00 órától 19:00 óráig tart.
Aktuális időpontok:
2025. október 16. csütörtök, 17:00 - 19:00
2025. december 11.. csütörtök, 17:00 - 19.00
Helyszín: NŐaLelkierőd Alkotókuckó 2230 Gyömrő, Bethlen Gábor utca 1/A
Ára: A foglalkozás ára az óradíjból és az anyagköltségből tevődik össze. Az óradíj egységesen 4.000 Ft, az anyagköltség pedig attól függ, hogy milyen méretű textilt szeretnél batikolni. Ennek megfelelően a teljes ár anyagköltséggel és óradíjjal együtt:
-74x74 cm-es hernyóselyem kendő (Pongé 5) : 11.000 Ft
- 90x91 cm-es hernyóselyem kendő (Pongé 5): 14.000 Ft
- 45x180 cm-es hernyóselyem sál (Pongé 5): 14.000 Ft
Ezért az árért egy gyönyörű, saját készítésű kendőt vagy sálat vihetsz haza, amelyet hosszú évekig örömmel viselhetsz, vagy ajándékba is adhatsz.
Az Alkotókuckóban kis teakonyha is van, ahol kávét, teát díjmentesen fogyaszthatsz.
Jelentkezés a Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát. e-mail címen. Jelentkezésedben kérlek adj meg telefonszámot és lakcímet. Az adatkezelésről szóló jogszabályok alapján tájékoztatlak, hogy a telefonszámod ahhoz kell, hogy esetleges változás esetén gyorsan el tudjalak érni, a lakcímed pedig a számla kiállításához. Adataid kizárólag ehhez kellenek, azokat a továbbiakban nem kezelem, nem tárolom. Válaszomban megadom a számlaszámomat, amelyre át kell utalnod a foglalkozás díját. A jelentkezésed és a helyfoglalásod a foglalkozás díjának számlámra történő megérkezésével válik érvényessé, amelyet számlával visszaigazolok. Jelentkezési határidő: Legkésőbb 4 nappal a foglalkozás előtt.
Lemondási feltételek: Amennyiben már átutaltad a díjat és mégsem tudsz eljönni, a díj 70%-át tudom visszautalni. A foglalkozás időpontja előtti 48 órán belüli lemondás esetén azonban csak 10%-ot tudok visszautalni. Abban a nem várt esetben, ha nekem kell lemondanom a foglalkozást, természetesen a teljes díjat haladéktalanul visszautalom.
Miről szól és hogyan zajlik ez a foglalkozás? Itt van az ősz. Bár az indián nyár még velünk van, de egyre rövidebbek a nappalok és hosszabbak az esték. Vigyünk ragyogó színeket és fényeket ezekbe az estékbe! A selymet nem véletlenül hívják a szövetek királynőjének. Önmagában is gyönyörű fénye van, de ha selyemfestéket viszünk rá, ragyogó színeket kapunk. A festék nagyon könnyen fut a selyemszöveten, ezért nagyon könnyű különböző színátmeneteket létrehozni az anyagon. Rendkívül látványos és szórakoztató technika. Gyere, és próbáld ki! A programot a megérkezés után mindig egy kis elcsendesedéssel, rövid relaxációval kezdjük. Ennek célja, hogy megérkezz a jelenbe, az „itt és mostba” és megtaláld a színeket, ami aktuálisan jól esne és amikkel dolgozni szeretnél. Ezt követi az alkotás szakasza. Ezen a foglalkozáson selyemkendőt vagy selyemsálat batikolhatsz, választásod szerint. Az alkotás teljes folyamatán végig kísérlek, közösen fogunk dolgozni, látni fogod, hogy mit csinálok. A sikerélményedet pedig garantálom.
A foglalkozásnak hármas célja van: Egyrészt a kikapcsolódás, feltöltődés, találkozás belső középpontunkkal, jelenbe kerülés, lelki egyensúlyunk megtalálása, ez az ún. Art’ mindfulness. Másrészt pedig a kreatív energiáink, alkotóerőnk megmozgatása. Harmadrészt de nem utolsó sorban pedig olyan egyedi, saját magunk által készített kelme létrehozása, amelyet büszkén viselhetsz vagy ajándékba adhatsz. Egy selyemkendő elegáns kiegészítője az öltözékünknek, akár sportos, akár hivatali, hétköznapi vagy ünnepélyesebb ruhadarabokat viselünk.
Milyen anyaggal dolgozunk? Ezeket a kendőket/sálakat viselni is fogjuk, tehát nem mindegy, hogy milyen anyaggal dolgozunk. A foglalkozásaimon kizárólag természetes hernyóselyemmel dolgozunk és hőfixálós selyemfestékkel dolgozunk, amely gyermekek kezébe is adható, vagyis egészségre nem káros, nem ereszti a színét, nem veszít a fényéből az évek múltán sem. Tény, hogy ma már a profik az ún. gőzfixálós festékkel dolgoznak, amelynek fénye ugyan valamivel erősebb, az anyag tapintása lágyabb lesz, de az ára is lényegesen magasabb és a festési technika, és a festék fixálása is sokkal bonyolultabb. Mi tehát a hőfixálásos festékkel dolgozunk, mégpedig azért, mert ezzel a profik által „hobbinak” csúfolt festékkel később otthon is tudsz dolgozni, nem kell hozzá bonyolult gőzfixálós berendezés és bonyolult technikai tudás, alkohol, kesztyű, oldószer, stb. Ez a festék vízzel működik. Gyermekek is dolgozhatnak vele. Ezen kívül pedig meggyőződésem, hogy szeretettel, türelemmel, tudással, szívvel-lélekkel, a megfelelő márkájú festék kiválasztásával bár egy kicsit kevésbé ragyogó és kevésbé lágy, de ugyanolyan fényes és puha tapintású, értékes és szép alkotásokat lehet létrehozni, hiszen pár éve még nem is forgalmaztak Magyarországon gőzfixálós festéket, és a profik is ezzel dolgoztak.
Ha a program felkeltette az érdeklődésedet, jelentkezz! Szeretettel várlak.
HALADÓKNAK: SELYEMKENDŐ FESTÉS – 4 ÓRÁS FOGLALKOZÁS, FELNŐTTEKNEK

A foglalkozás 4 órás időtartamú, 16:00 órától 20:00 óráig tart.
Aktuális időpontok:
2025. október 30. csütörtök 16:00 -20:00
2025. december 18. csütörtök 16:00 - 20:00
Helyszín: NŐaLelkierőd Alkotókuckó 2230 Gyömrő, Bethlen Gábor utca 1/A
Ára: 16.000 Ft, amely az anyagköltséget és az óradíjat is tartalmazza. Ezért az árért egy gyönyörű, saját készítésű kendőt vihetsz haza, amit hosszú évekig örömmel viselhetsz vagy ajándékba adhatsz.
Az Alkotókuckóban kis teakonyha is van, ahol kávét, teát díjmentesen fogyaszthatsz.
Jelentkezés a Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát. e-mail címen. Jelentkezésedben kérlek adj meg telefonszámot és lakcímet. Az adatkezelésről szóló jogszabályok alapján tájékoztatlak, hogy a telefonszámod ahhoz kell, hogy esetleges változás esetén gyorsan el tudjalak érni, a lakcímed pedig a számla kiállításához. Adataid kizárólag ehhez kellenek, azokat a továbbiakban nem kezelem, nem tárolom. Válaszomban megadom a számlaszámomat, amelyre át kell utalnod a foglalkozás díját. A jelentkezésed és a helyfoglalásod a foglalkozás díjának számlámra történő megérkezésével válik érvényessé, amelyet számlával visszaigazolok. Jelentkezési határidő: Legkésőbb 4 nappal a foglalkozás előtt.
Lemondási feltételek: Amennyiben már átutaltad a díjat és mégsem tudsz eljönni, a díj 70%-át tudom visszautalni. A foglalkozás időpontja előtti 48 órán belüli lemondás esetén azonban csak 10%-ot tudok visszautalni. Abban a nem várt esetben, ha nekem kell lemondanom a foglalkozást, természetesen a teljes díjat haladéktalanul visszautalom.
Miről szól és hogyan zajlik ez a foglalkozás? Itt van az ősz. Bár az indián nyár még velünk van, de egyre rövidebbek a nappalok és hosszabbak az esték. Vigyünk ragyogó színeket és fényeket ezekbe az estékbe! A selymet nem véletlenül hívják a szövetek királynőjének. Önmagában is gyönyörű fénye van, de ha selyemfestéket viszünk rá, ragyogó színeket kapunk. A festék nagyon könnyen fut a selyemszöveten, ezért nagyon könnyű különböző színátmeneteket létrehozni az anyagon. Rendkívül látványos és szórakoztató technika. Gyere, és próbáld ki! A programot a megérkezés után mindig egy kis elcsendesedéssel, rövid relaxációval kezdjük. Ezt követi az alkotás szakasza. Ezen a foglalkozáson egy 74x74 cm-es kendőt fogunk megfesteni, kontúrozós technikával, selyemfestő kereten. Az alkotási folyamaton végigvezetlek, „fogom a kezed”.
A foglalkozásnak hármas célja van: Egyrészt a kikapcsolódás, feltöltődés, találkozás belső középpontunkkal, jelenbe kerülés, lelki egyensúlyunk megtalálása, ez az ún. Art’ mindfulness. Másrészt a kreatív energiáink, alkotóerőnk megmozgatása. Harmadrészt de nem utolsó sorban pedig olyan egyedi, saját magunk által készített kendő létrehozása, amelyet büszkén viselhetsz vagy ajándékba adhatsz. Egy selyemkendő elegáns kiegészítője az öltözékünknek, akár sportos, akár hivatali, hétköznapi vagy ünnepélyesebb ruhadarabokat viselünk.
Milyen anyaggal dolgozunk? Ezeket a kendőket/sálakat viselni is fogjuk, tehát nem mindegy, hogy milyen anyaggal dolgozunk. A foglalkozásaimon kizárólag természetes hernyóselyemmel dolgozunk és hőfixálós selyemfestékkel dolgozunk, amely gyermekek kezébe is adható, vagyis egészségre nem káros, nem ereszti a színét, nem veszít a fényéből az évek múltán sem. Tény, hogy ma már a profik az ún. gőzfixálós festékkel dolgoznak, amelynek fénye ugyan valamivel erősebb, az anyag tapintása lágyabb lesz, de az ára is lényegesen magasabb és a festési technika, és a festék fixálása is sokkal bonyolultabb. Mi tehát a hőfixálásos festékkel dolgozunk, mégpedig azért, mert ezzel a profik által „hobbinak” csúfolt festékkel később otthon is tudsz dolgozni, nem kell hozzá bonyolult gőzfixálós berendezés és bonyolult technikai tudás, alkohol, kesztyű, oldószer, stb. Ez a festék vízzel működik. Gyermekek is dolgozhatnak vele. Ezen kívül pedig meggyőződésem, hogy szeretettel, türelemmel, tudással, szívvel-lélekkel, a megfelelő márkájú festék kiválasztásával bár egy kicsit kevésbé ragyogó és kevésbé lágy, de ugyanolyan fényes és puha tapintású, értékes és szép alkotásokat lehet létrehozni, hiszen pár éve még nem is forgalmaztak Magyarországon gőzfixálós festéket, és a profik is ezzel dolgoztak.
Ha a program felkeltette az érdeklődésedet, jelentkezz! Szeretettel várlak.
„BENNÜNK RAGYOGÓ MANDALÁK” – 4 ÓRÁS MANDALAFESTŐ FOGLALKOZÁS FELNŐTT HÖLGYEKNEK

A foglalkozás 4 órás időtartamú.
Aktuális időpontok:
2025. szeptember 20. szombat 09:00-13:00
2025. október 09. csütörtök 16:00 - 20:00
2025. november 06. csütörtök 16:00 - 20:00
2025. november 15. szombat 09:00 - 13:00
2025. december 4. csütörtök 16:00 - 20:00
Helyszín: NŐaLelkierőd Alkotókuckó 2230 Gyömrő, Bethlen Gábor utca 1/A
Ára: 14.000 Ft, amely az összes anyagköltséget és az óradíjat is tartalmazza. Az Alkotókuckóban kis teakonyha is van, ahol kávét, teát díjmentesen fogyaszthatsz.
Jelentkezés a Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát. e-mail címen. Jelentkezésedben kérlek adj meg telefonszámot és lakcímet. Az adatkezelésről szóló jogszabályok alapján tájékoztatlak, hogy a telefonszámod ahhoz kell, hogy esetleges változás esetén gyorsan el tudjalak érni, a lakcímed pedig a számla kiállításához. Adataid kizárólag ehhez kellenek, azokat a továbbiakban nem kezelem, nem tárolom. Válaszomban megadom a számlaszámomat, amelyre át kell utalnod a foglalkozás díját. A jelentkezésed és a helyfoglalásod a foglalkozás díjának számlámra történő megérkezésével válik érvényessé, amelyet számlával visszaigazolok. Jelentkezési határidő: Legkésőbb 4 nappal a foglalkozás előtt.
Lemondási feltételek: Amennyiben már átutaltad a díjat és mégsem tudsz eljönni, a díj 70%-át tudom visszautalni. A foglalkozás időpontja előtti 48 órán belüli lemondás esetén azonban csak 10%-ot tudok visszautalni. Abban a nem várt esetben, ha nekem kell lemondanom a foglalkozást, természetesen a teljes díjat haladéktalanul visszautalom.
Mi az a mandala és miért érdemes mandalafestéssel foglalkozni?
A mandala egy ősi szanszkrit szó, jelentése: kör, teljesség, egység. Másrészt egy geometriai alakzat, egy szent kör, amely a hindu és buddhista hitvilágban szimbolikus jelentéssel bír, meditációra, imádkozáshoz használják, mivel a kozmosz, egy istenség, az idő vagy akár egy spirituális utazás ábrázolása. A kör azonban nem csak a buddhista és a hindu hitvilág számára különleges, mert a nyugati kultúrában is fontos szerepet tölt be. A legősibb szimbólum. Gondoljunk csak az őskori művészek kezdetleges ábrázolásaira, vagy a gótikus templomok rózsaablakaira, illetve a népművészet kör alakú motívumaira.
A mandalák színezése pozitív hatással lehet a testre, a lélekre és a szellemre egyaránt.
"- A mandala ösztönzi alkotó képzeletünket.
- Segítségével kapcsolatot teremthetünk önnön gyógyító erőinkkel.
- A mandala lelki békét és megnyugvást ad betegnek, egészségesnek.
- Összefogja a szellem és a lélek szétszórt energiáit.
- Különösen erős gyógyító hatással van az ideges, nyugtalan gyermekekre.
- A mandalák színezésének köszönhetően gyermekek, felnőttek egyaránt nyugodtabbak, összeszedettebbek lesznek, jobban tudnak koncentrálni.
- A mandala segít a zaklatottság, hajszoltság, idegesség és stressz leküzdésében.
A mandala segítségével visszatalálhatunk énünk középpontjához, s erőt meríthetünk belőle a mindennapokhoz." – olvashatjuk Sascha Wuillemet -Andrea Anna Cevelius: Színmeditációk, Mandalák festése c. könyvében.
A mandalafestés igazán kreatív kikapcsolódás. Egyfajta art’ mindfulness, amely segít a jelenbe hozni, az „itt és mostban” lenni, és elérni az ún. flow állapotot. Az ismétlődő színek és formák relaxált állapotba hoznak, elménk kikapcsolja a külvilágot, a tudatos és a tudatalatti folyamatok harmóniába kerülnek. Sokszor még az „isteni szikra” is ilyenkor jön egy-egy hétköznapi problémánkra, mert végre nem az kattog az agyunkban. De ha ez nem történik meg, akkor is garantáltan feltöltődve, sokkal pihentebben, sikerélményekkel és egy gyönyörű, saját készítésű alkotással mehetünk haza.
Bárki belevághat? Igen! A mandalaszerkesztés és mandalafestés megtanulásához rajztudás, rajz- és festőtehetség egyáltalán nem szükséges! Nem baj, ha képességeink annak idején megmaradtak a pálcikaembernél! Sőt! A mandalafestés nem arról szól, hogy művészi alkotásokat hozzunk létre, hanem arról, hogy játszunk a színek és a formák ismétlődő harmóniájával, elmerüljünk benne és pár órára kikapcsolódjunk a rohanó hétköznapokból.
Hogyan zajlik egy-egy foglalkozás?
Minden alkalom egy ún. „Hogy vagy”-körrel indul, ami arra jó, hogy megérkezzünk, letegyük a külvilág gondjait, és ráhangolódjunk az alkotó kikapcsolódásra.
Az alkotófolyamat beindulását minden alkalommal asszociációs kártya húzással, majd rövid relaxációval segítjük. Ezután kezdődik az alkotófolyamat, amelyen végigvezetlek, én is alkotok, mutatom, mit hogyan csinálok. A tanfolyamot mindig egy „zárókörrel” fejezzük be, ahol mindenki elmondhatja, hogyan érezte magát, milyen élményeket visz haza.
Cél, hogy ezen a foglalkozáson kikapcsolódj, feltöltődj, találkozz belső középpontoddal, megtapasztald a belső harmóniát, inspirálódj és sikerélménnyel, valamint egy gyönyörű, saját készítésű alkotással térj haza.
Ha a program felkeltette az érdeklődésedet, jelentkezz! Szeretettel várlak!
KATARZISZ KOMPLEX MŰVÉSZETTERÁPIÁS FOGLALKOZÁS

FIGYELEM! Idén még lehetőséged van „belekóstolni” a művészetterápiába, mert csak egy alkalmas foglalkozásokat indítok. Jövőre valószínűleg csak több alkalmas, hosszabb távú elköteleződést igénylő művészetterápiás csoportokat fogok indítani.
A foglalkozás 5 órás időtartamú, 09:00 órától 14:00 óráig tart.
Aktuális időpontok, amelyekre jelentkezhetsz:
2025. október 11., szombat, 09:00 -14:00
2025. november 29., szombat, 09:00 - 14.OO
Helyszín: NŐaLelkierőd Alkotókuckó 2230 Gyömrő, Bethlen Gábor utca 1/A
Ára: 16.000 Ft, amely az összes anyagköltséget és az óradíjat is tartalmazza.
Az Alkotókuckóban kis teakonyha is van, ahol kávét, teát, nasit díjmentesen fogyaszthatsz, de hozhatsz magaddal ételt is, hűtő és mikro is van, egy-egy rövid szünetet mindig fogunk tartani.
Jelentkezés a Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát. e-mail címen. Jelentkezésedben kérlek adj meg telefonszámot és lakcímet. Az adatkezelésről szóló jogszabályok alapján tájékoztatlak, hogy a telefonszámod ahhoz kell, hogy esetleges változás esetén gyorsan el tudjalak érni, a lakcímed pedig a számla kiállításához. Adataid kizárólag ehhez kellenek, azokat a továbbiakban nem kezelem, nem tárolom. Válaszomban megadom a számlaszámomat, amelyre át kell utalnod a foglalkozás díját. A jelentkezésed és a helyfoglalásod a foglalkozás díjának számlámra történő megérkezésével válik érvényessé, amelyet számlával visszaigazolok. Jelentkezési határidő: Legkésőbb 4 nappal a foglalkozás előtt.
Lemondási feltételek: Amennyiben már átutaltad a díjat és mégsem tudsz eljönni, a díj 70%-át tudom visszautalni. A foglalkozás időpontja előtti 48 órán belüli lemondás esetén azonban csak 10%-ot tudok visszautalni. Abban a nem várt esetben, ha nekem kell lemondanom a foglalkozást, természetesen a teljes díjat haladéktalanul visszautalom.
A művészetterápiás foglalkozásokról részletesebben itt olvashatsz.
Ha a program felkeltette az érdeklődésedet, jelentkezz! Szeretettel várlak!